Már megint Plzen ...
Ha valaki azt a városnevet hallja, hogy Plzen, akkor legtöbbeknek az aranysárga nedű jut az eszébe, ami miatt nem véletlen hirdetik mindenhol, hogy Pivovar. De tájbringás körökben az év legnagyobb, felszabadult tájbringa ünnepe, versenye, küzdelme. Kétévente rendezik meg azt a nemes viadalt, és idén rekordszámú 500 fő körüli nevezővel, két WRE futammal, és 5 magyarral.
Pár szót a terepekről!
Már előre lehetett tudni, hogy az első (egykori VK terep) és az ötödik nap két nagyon zseniális, minden szempontból élvezetes terepen lesz, kis szintekkel sok úttal, fenyves erdővel néhol laza altalajjal, míg a 4.-nap egy tájékozódásilag és bringatechnikailag is rendkívül technikás terepre esett, számtalan különböző minőségű úttal helyenként köves, vízmosásos DH-kkal. A hosszú illetve a sprint terepe azonban fekete ló volt, legalábbis a verseny előtt.
1, nap („Souther warm-up“)
Nem indult a legtökéletesebben a derby. A bő egy órával a rajt előtt való kiérést, két igen jelentős probléma is megzavarta. Az első hogy a „bömös” nem indult a hotel parkolóból, amelyet így be kellett bikázni. Az öröm, mármint nekem, az ürömben, hogy így legalább kiszúrtam, hogy a bringás cipő a campingben maradt, így egyúttal azt is sikerült megszerezni, na meg egy új rajtidőt is. Ennek lett az eredménye, hogy Bence és én (mindkettőnknek korai rajtja volt eredetileg), nem a mezőnyünk végéről, hanem a teljes mezőny után indultunk el a pályára. Elég nyomasztó, amikor egy 500 fős versenyen, a terepen összesen 3 emberrel találkozol (akikkel ráadásul együtt indultál). Az igazat megvallva jó lehetett volna a pálya is meg a terep is (valaha ezen a terepen világkupát rendeztek), de valószínű annak köszönhetően, hogy a verseny előtt egy héttel változtatták meg a cél területét, nem jutott elég idejük átnézni a terep némely részét. Így lehet, hogy pl. a kisösvénynek jelölt út dózer lett és viszont, és inkább a 4 évvel ezelőtti állapotokat tükrözte a térkép, (igaz akkor, 4 éve az özönvízszerű eső miatt nem igazán volt idő ezt megvizsgálni). Mindenesetre kezdésnek, bemelegítésnek nagyon megfelelt, és a strand a végén mennyei volt. Tamás 3.-ként Bence 4.-ént végzett, ami előre vetített egy jó hetet főleg abban a tudatban, hogy a fél ifi elit itt volt, és általában Plzenben az 5 nap alatt igen nagy a bringások „elhullási” aránya.
A 2.-nap („World classic“)
Egy ismeretlen terepen, és rekkenő hőségben vette kezdetét. Az első infók a terepről nem voltak bíztatóak, nagyon gyökeres, nagyon kevéssé látszanak az utak, ja és a befutó rendelkezik egy vízmosásos siratófallal. Már a rajt is rémisztő volt a kánikulában kint egy szántóföld közepén. Ellenben az érett piros cseresznye és meggy a rajtnál, azt aki tud ilyet enni tekerés előtt, kárpótolta. A pálya is érdekes volt. Egy két rövid figyelős átmenet után hosszú gondolkodós 4-7 km-es átmenet. Hamar átkellett értékelni, hogy milyen úton is kéne tekerni, hiszen a dózereken kegyetlenül lehetett menni, de a legjobb minőségű erdei utak is „anális” élvezetekben részesítették a bringást. Véleményem szerint egyébként jó pálya és jó terep volt, persze erről Bencének más a véleménye. Ő méla hányingerrel gondolt vissza a futamra, főleg, hogy ez az egy pálya az egész versenyét elkente. Mert az a 35 perc, amit ugyan a francia ifi üdvöskétől kapott, esélytelenné tette az összetettben jó eredményre. Tamás 7 mp-vel csúszott le a napi dobogóról.
3. nap („Ski-O-like Map Reading“ & TRIATHLON „Team Spirit“)
A sprint napja. A Plzeni sprint semmihez nem hasonlítható. 3,5 kilis pályákon, huszonegynéhány pont, ilyen nem nagyon van sehol. Két ilyen derbyt már megtapasztaltam, és alig vártam a 3.-at. Pedig az előjelek nem voltak bíztatóak. A google earth egy pusztát mutatott a terep helyére és nem pedig egy jól megszokott parkot. Ráadásul a verseny neve is „Ski-O-like Map Reading“ furcsaságokat mondott. A szabályok sem voltak egyértelműek. Volt itt max sebesség meghatározás, nem lehet átvágni, vagy mégis? Stb. Hogy ezt még megkontrázzák a rendezők a rajtot a park egy rétjének közepére rakták, na ezek után ember legyen a talpán aki megérti a szabályokat. Ráadásul a rajt melletti bemelegítő útról rá lehetett látni a terepre, ahol hatalmas bukásokat, és mongúzként a gazból felbukkanó bringásokat lehetett látni. A terep egyik fele park volt, mindenféle típusú utakkal, köztük nedves macskakővel, a másik fele, viszont maga volt a pokol. Megértettük a „Ski-O”-t! Ha nincs utad csinálja magadnak. A másfél két méter magas gazba utakat vágtak valami traktorral, és minden bokor aljába pontokat helyeztek. Olyan volt mint egy labirintus, azzal a különbséggel, hogy „gumibarát” megfásult gazdarabok álltak ki a földből, ja és képtelenség volt rajta elindulni. Ezt pedig még tetézte, hogy 120 percen belül mind az 500 bringást ráküldték a terepre, és a száguldozók egymást keresztezték. Horror volt, de sikerült nagyobb baleset nélkül, (kivéve Tamást, aki a befutópontra bukott egy hatalmasat) megúszni a versenyt. Tamás 2. lett a többiek, 4-6-perces hátrányokat szereztek.
A nap következő pontja a triatlon váltó volt. Délután hatkor szakadó eső, villámlás égdörgés és rajt. Ahhoz képest hogy buli verseny volt, hát a futásban rendesen számolták a kilométereket. Szegény Bence a pontbegyűjtős pályán végig szenvedett, igaz az özönvízben a térképéből nem sok maradt. Bár a számunkra „riválisként” tekintett Villachi váltónak térképe sem maradt. Ági durván 6-7 perc hátránnyal az élmezőnytől „ugrott” a vízbe, illetve ugrott volna, ha a bójákat nem hozták volna ki a térdig érő részébe, és azt meg gyorsan, esés nélkül megúszta. Én lepődtem meg a legjobban amikor máris váltanom kellett. Az 5-ös pontig végig előztem a mezőnyt, csak a Villachiak fogtak be, aztán egy defekt, és a hab mindenhova ment, csak a gumiba nem így maradt egy jó kis séta. A célban meg már nem volt rendező, bár vagy 10-en álltunk kartonnal a kezünkben. De legalább az eső elállt s kisütött a nap.
A 4.-nap ismét egy középtáv a Kosutka térképen, amin már 4 éve veresenyeztünk, de nekem az emlékeimben mindig az áfonya szedők serege maradt meg, na belőlük most sem volt hiány. A cél egy lakótelep közepén egy BMX pálya fölötti kilátó dombon volt, előre mutatva, hogy „hegyibefutó” lesz. Jómagam egy jó kis napszúrással mentem ki a pályára, amely azonban ahogy már sejtettük megfelelően technikás volt minden szempontból. A nem túl magas dombokról brutál DH ösvények jöttek le. Zseniális pályák lehettek volna, ha valamiféle pályakitűzői perverzió nem rakja be minden pályába a 137-es pontot ami egy indokolatlan meredek aljára való letolást és feltolást jelentett. A 4.-nap különben is mumus. Nekem két éve ekkor tört el a kerekem, most pedig Ági is meg én is lediszkoztam a pályán. Áginak sikerült nem észre venni a térképen a pályában lévő X-et. Jómagam pedig sikeresen fogtam rossz pontot. Tamás azt mondta tökéletes pályát jött, és 2.-lett, ami azt eredményezte, hogy 2 perc hátránnyal rendelkezett a 2. után a vadászrajt előtt.
Utolsónap az élvezeté volt. A terep közvetlen a kemping felett helyezkedett el, számunkra jól ismert mind 4 évvel ezelöttről, mind pedig a tavalyi Plzeni kalandozásból. Kis szintemelkedés, iszonyatosan gyors utak, sűrű úthálózat. A pálya is véleményem szerint terep minden szépségét, és küzdését megadta, a végén pedig a befutó a klasszikus plzeni rámpával. Kegyetlenül tolta szinte mindenki, és a bringások mindig minden irányból érkeztek. A vadászrajtba csak Tamás és Bence fért be közüllünk. A pálya adta a hibázási lehetőségeket és kisebb hibákat szinte mindenki elkövetett. Ez a végén az eredményekből is látszott. Mondjuk a nap küzdelmét a női elit hozta ahol Marika Hara és Renate Paulickova végig fej fej mellett haladt a pályán és végül Marika Hara hozta el a győzelmet. Magyarok közül Tamásnak nem sikerült a Lengyelt megfognia, aki nyerte egyébként a napot és így Tamás H50-ben 3.lett, az elsőhelyet a „verhetetlen” svájci Raber Res hozta el aki véleményünk szerint így 53 évesen is simán odavágna a magyar férfi elitnek (jó lenne tudni mi a titka!). Bence a 7. helyet hozta el az ifiknél, ami nem is lenne rossz, a szépséghibája csak az hogy az az osztrák is előtte végzett akit 10-ből 8-szor megvert, az ő kategóriáját Kristof Bogár nyerte meg, akit bár Cedrik Bell nagy küzdésre szorított volna, de mivel a francia a 3. nap diszkózott, így a papírforma érvényesült. A junioroknál Martin Moser simán hozta el ismét a Plzeni bajnoki címet, Dani 5.-lett. Az elitet Lubomir Tomacek nyerte.
Az EH után kitörő taps fogadta a rendezőgárdát, tényleg kitettek megukért, de ez tőlük már megszokott. A pályák, a terepek az esti bulik a rendezés, mind-mind adják a Plzeni 5 napos sajátosságait. 2 év múlva újra lesz, ha tehetjük mi ott leszünk!
