SG 2010
Valaki a HOB-ra ment, valaki szavazni ezen az áprilisi télies hétvégén, mi hárman (Ági, Bence, Puffy) Slovenij Gradecbe kirándultunk.
Egész héten jó idő volt, a hétvégére bezzeg rosszat ígértek. Aztán hallom kelet felől jön a rossz idő, így bíztam a szerencsénkben. Azért korrekt módon rákerestem a helyszínre. Esőt keveset mondott, de vasárnapra akár havat is kismennyiségben. Hát belekóstoltunk, volt ott hideg, meleg, eső, hó, napsütés, bármi amit elképzelni lehet, sőt a terep kinézetéből az tűnt ki, hogy a hó sem régen olvadt el.
No de nézzük a versenyt!
Szombat középtáv, avagy ahogy a Bence mondaná: „Á csak nyolc kili, arra elég a rövid!”
Na igen, a rövid mármint a nadrág az elég volt, de ha csak azt mondom, hogy a Bence azon a 8 kilin a maga 80 szintjével 47-et bírt menni, és ezzel szorosan de nyerte a napot, akkor már nem is olyan kevés az a 8 kili, holott ez az ideális útvonal volt. Ági szintén ugyanazon a pályán küzdött, jómagam meg egy 11 kilisen, nem mellékesen a Női Elit pályáján. Mellékesen megjegyzem épp, hogy 60 perc alatti győztes idők születtek még Elitben is. De hát ez hogyan is jött össze? Ha valaki volt már ezen a terepen az tudja, hogy a gyökér nem játék, gyakorlatilag merevvázas géppel, felért egy kasztrálással a pálya. A tájékozódás pedig, enyhén szólva sem egyszerű feladat itt. Na nem is láttam ezerrel elhúzó versenyzőket a pályán, van aki jobban mert rajta menni van aki kevésbé, de mivel kb 100m-enként útkereszt, ezért hosszú kitekert haladásról szó sem lehetett, ráadásul szinte folyamatos tájékozódásról szólt a pálya. Hab volt a tortán, hogy a befutópontot csak 3-as típusú, keskeny kisösvényeken lehetett megközelíteni, így mindenki belassult. Személy szerint én az órám szerint 8,3-as átlagot mentem, ami persze a súlyomat tekintve nem meglepő, de a többiek sem mentek sokkal gyorsabban. Na de a lényeg: Bence nyerte az első napot, kb 1 perccel verve az osztrák ifi válogatottakat. Ági 2. lett az első nap, jó magam meg 4. két percre a dobogótól. Talán hogy még egy értékelhető eredményt mondjak Martin Moser 10 percet kapott az első Vidovictól, aki helyi erő volt elitben. No meg talán még ezt érdemes megjegyezni, hogy a teljes mezőny 1/3-a nem tudta teljesíteni a pályát.
Vasárnap hosszú pontbegyűjtő
Voltam már pár pontbegyűjtőn, rendeztem is már párat, de ez … Már előtte nap filóztam azon, hogy egy ilyen adottságú terepen, nagyon durva, fifikás pályát lehet kitűzni, de azért ennyire elvont pályára nem gondoltam volna. Talán az első Plseni 5 naposon találkoztam hasonló pályával, de talán mégsem. Ez a pálya annyira meg volt keverve, hogy gyakorlatilag 3 percig csak álltam és húzogattam össze a vonalakat, majd elrajtoltam, és máris módosítottam rajta. Ráadásul egy pontbegyűjtő nehézsége általában a logikus sorrend felállítása, itt azonban tájékozódás sem volt egyszerű. Végül is többszöri módosítással, de a terepet három tömbre sikerült összehozni, és próbáltam tekerhetőség, és szint szempontjából felfűzni a pontokat, több - kevesebb sikerrel. Ha jól sejtem senki sem ment úgy mint én, de talán az sokat mond, hogy a pályakitűző 14,2-nek mérte a pályát, és én kereken ennyit mentem. Pest felé a vonaton még filozofáltam egy darabig, de nem sikerült dűlőre jutnom arról, hogy merre lett volna jobb.
Mivel elég hektikusan érkeztek be a versenyzők, így konkrét eredményeket nem sikerült leolvasni, de az biztos, hogy ifiben a Bence megint komolyat küzdött. A bevallása szerint valami „no name” helyi erő megverte ezen a napon, de ez az összetett helyezését nem veszélyeztette, ellenben az osztrákok szinte ugyanannyit jöttek mint ő. Jó szoros kis verseny volt, de végül Bence nyerte az összetettet.
Áginak csak az volt a feladata, hogy végig menjen és dobogós, hisz előző nap csak 3-an bírták teljesíteni a pályát. Mondhatjuk, hogy az EH-val megvárták Ágit, és ahogy beért szinte egyből hirdették is, ő 2. lett, a 3. helyezett náluk akkor ért be, amikor mi a kocsival kifordultunk a parkolóból. Kicsit kemény volt női rövidnek a pálya.
Jó magamnak 2 percet kellett volna ledolgoznom, felvettem egy hasonlatos tempót mint előzőnap, és úgy próbáltam valamit kezdeni. Mivel az első tömbben sikerült egy alapos tájékozódási hibát (még mindig nem vagyok benne biztos hogyan) elkövetni, ezért a vérmes reményeimről letettem. Ráadásul a pálya 2/3-a környékén megjelent egy - két előző napról már ismerős arc, és összevissza kereszteztük egymást, majd a végén ők egy kicsit gyorsabban haladtak a „haladhatatlanon”. Eredményeket nagyon ritkán raktak ki, de végül az EH előtt egy perccel, kikerült egy aktuális eredménylista, ahol 3.-ként szerepeltem összetettben, és mivel 3 perc múlva ki is hirdettek, így örültem.
Gyakorlatilag begyűjtöttük a teljes érem kollekciót. Attól függetlenül, hogy nem a tökéletes időjárás kecsegtetett, szerintem jól éreztük magunkat. (Bár Ági megutálta a csirkét asszem örökre)A szokásos szállás jól működött, és a verseny is eredményes lett! Soha rosszabbat.
Még nincsenek kommentek.
(
)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
