A mesés kelet regéi
A hétvégén utunk egy év után ismét a mesés keletre vezetett, hogy a DTC tájbringás csapata által legyünk vendég látva, a Magyar Kupa első két hazai fordulóján, a Borsod Kupán és a Pontbegyűjtő OB-n!
A DTC, és legfőképp Tamástibi, nem egyszerű feladatot vállal fel azzal, hogy évente rendez itt egy versenyt. Ők olyan rendezők ahonnan a technikai, és az emberi erőforrás háttér nem hiányzik, ellenben a Bükkben bringás versenyt engedélyeztetni, maga lehet a horror, hisz az erdészet és Nemzeti Park, valószínűleg nagyon nem látja szívesen a bringásokat, vagy legalábbis borsos áron, mondván, ha a két TOP maraton ki tudja fizetni az engedélyeket, akkor az összes többi is. Ráadásul idén is csak max. 40-en látogattuk meg a versenyt, és ebben benne volt a komplett DTC-s bringás hadosztály is, nyílván a főszervező Cica kivételével. Én azt hiszem, ilyen szép területen, ilyen jó térképen, és ilyen jó utakon, nagyon ritkán lehet bringázni, hát becsüljük meg azt a rendezőt, aki ezt felvállalja, hogy nekünk versenyt rendez és menjünk el a versenyére! Mrr ….!
No de nézzük magát az eseményt.
Borsod Kupa középtáv avagy amikor Cica ősgenyává vált …
A szombati verseny egy „laza” középtáv volt, amire Cica előre csak annyit mondott; „ez olyan fennsíkos lesz, szinte sík vidék”. Ettől függetlenül a pénteken kiadott pályaadatokban, 400 szintek is szerepeltek, és az én kis Br-em sem úszta meg a 290 szint nélkül! Ráadásul a főrendező úr két alapvető szabályt még közzé tett, miszerint nem lehet átvágni, és kihangsúlyozva az Eger – Hollóstető – Bükkszentkereszt betonutat használni tilos! Na most ha bármelyik nap is az összes szabályt komolyan is veszik, akkor a magyarok közül kb. 10-en csinálunk két érvényes versenyt!
Amikor a kezembe kaptam a térképet, már láttam is hogy Cica nem viccelt a genyósággal. Az első három pont valahogy úgy nézett ki, hogy:
- Fordulj vissza a rajtban, zúzz fel a főútra, és fogd meg a pontot, kb. 25m szint, 3,5perc. De mivel ez nem lehetséges, ezért ereszkedj alá a dózeren vagy 500m-ert, majd egy 3. szintű úton mássz fel a völgyben, nézz balra, látod a pontot, de menj fel majdnem a betonig, és fordulj vissza a pontra 10:03 és csak 10mp-t kaptam!
- Fordulj meg, menj fel a betonig, menj a mellette lévő föld úton fel egy single track teteéig, majd fogd meg a pontot, mindezt úgy, hogy végig melletted a betonút!
- Ideálisan menj ki a betonra, menjél rajta 150m-ert, zúzz rá a lefelé menő földútra, majd izomból told neki, figyelj, hogy hol mész el egy másik úton jobbra, és fogd meg a 3-ast, kb. 3,5 perc. Ezzel szemben mivel a beton, és az átvágás tilos, fordulj meg menj vissza majdnem az egyesig, majd zúzz le egy hosszú völgybe, ami jó dzsuvás volt, majd a 2. vagy 3. úton menj fel 50 szintet, fordulj jobbra élesen és fogd meg a pontot 13:13perc.
Innen egy kicsit finomodott a helyzet, bazi nagy kerülőkkel kellett fogni a pontokat. Mondjuk amikor az 5-ről, láttam a 6-ra felmenő utat, és ettől függetlenül kerülhettem vagy 500m-ert az nem annyira tetszett de lenyeltem, amikor viszont a 6-ról láttam, hogy mások hogy fogják a 7-est, ami síkban saccra 250m-re volt tőlem, és kerülhettem egy kilit, plusz beszedhettem 50 szintet, akkor már Tamástibi felmenői sem feltétlen úszták meg. Innen aztán ismét egész jól ment, igaz amikor megláttam Gábort, nem nagyon örültem lévén hogy utánam indult, és még kéthete szegényt telefonon hívtuk be a célba, ma meg itt fickóskodik, és ad nekem egy csomó percet, háát…
A 9-10-re ismét kicsit anyáztam, de OK valahogy be kell hozni a pályát, de hogy a 11-es felmenésnek mi volt az értelme az egy jó kérdés. Az szimplán genyóság volt. A 12-es már a befutó volt, aminél az ember általában fellélegzik, de itt most nem. A befutó egy kb. 400m-es szakasz volt, vagy 50 szinttel. Laza 6 percig mentem rajta felfelé, jó ebben benne volt, hogy „mr főgenya” ott ült a befutóban, így egy már klasszikussá vált filmből, a Kedvencek temetőjéből kivett, bringa kerék mozgással kívántam kárt tenni benne, majd egy kicsit elbeszélgetni a pályakitűzés mikéntjéről, a végén pedig tüntetőlegesen besétáltam a célba. A vicc hogy 4 percet kaptam a másodiktól, na annak a nagy része az itt születhetett. Ettől függetlenül bejöttem a dicsőségesnek épp nem mondható harmadik helyre, ami jelen kategóriákban az erőteljes mezőny végét jelenti.
Mind e közben a többiek sem jártak jobban. Ági női elitben komoly túra mennyiséget hozott össze, lévén hogy a pályájuk kacifántosabb volt jóval mint a miénk. A három legfontosabb kategória (bocs lányok) óvásra került, mivel egy pont 100m-el arrébb volt kihelyezve, így se felnőttben se seniorban se juniorban nem ért MK pontot a derby, és így az épp érettségiző Csabi jött ki nagyon jól a buliból.
Irrealitás / Magyarország
Én életem során azért nem egy helyen nem egy lepukkant koszfészekben húztam meg magam, de akkora lehúzást mint itt, hát még nem nagyon tapasztaltam. A probléma ott kezdődött, hogy kétféle árfekvésű szoba típus volt meghirdetve korlátozott mennyiségben, így mindenki, Matriék kivételével az olcsóbbra rabolt rá. Csak abból meg nem nagyon volt annyi, mint kellett volna, így a végére tömegszállásos megoldássá váltak a szobák, már csak azért mert így lehetett viszonylag veszteségek nélkül kihozni a szobákat, és így mindenki fedett helyen lehetett. Na most ráadásként, a legtöbben a drágább szállásba kerültünk, ahova hírtelen kétszer annyi ember került mint kellett volna, de ezzel azt hiszem sokaknak nem lett volna gondjuk. ellenben az ára az … Szóval, tavaly én Plzenben tán 70€-ért voltam Ágival egy hetet, egy különb bungalóban. A szállás egy sokkal szebb napokat megélt fogadó volt a VK-ban. Hogy mennyire? Helyenként penészedtek a falak, a közös WC-ben a pisoár alul visszabeszélt, a közös WC-t állítólag, mert én ott nem jártam, a talajszintjét valaha megemelték a WC-t nem így óvodai WC ként üzemelt. A mi külön tusunkból csak azért jött víz, mert Bunyik Laci levette a rózsát, és sorolhatná a problémákat napestig. Ezek után a társaság nagy része a vacsoráról inkább lemondott, és átmentünk Bükkszentkeresztre étkezni, ott legalább jónak tűnt, mint később kiderült a szálláson sem volt végül is rossz.
Reggel aztán jött az igazi morbiditás. Ági a tiltásom ellenére rendelt nekünk reggelit, amit természetesen a főúr elfelejtett, Ági kiment reklamálni, ami közben Matri és Tamás már meg is mutatta mi a kaja. Szóval kaptunk egy csésze cukorban úsztatott teát, ami még szerintem ok is volt, illetve egy kistányérra tett, olajban ázó, 2,5 tojásból készült rántottát, és ennyi, mind ezt 700 pízért. Ilyenkor beugrik Slovenij Gradec ahol ugyan 22€ a szálás, de a reggeli az kb. egy disznóöléssel ér fel.
Ráadásul a bácsi hallotta a beszélgetéseinket, és ahelyett hogy valamit kompenzált volna, inkább durcásan elvonult. Elég vendéglátó van ahhoz a környezetembe, hogy lássam amikor valaki csak azért szolgál ki mert pénzt lát benne és nem a vendég szeretetéért, és itt ez volt. Ezt szolgálta, hogy konkrétan a háziúr közölte Marcival, hogy elüldögélhet a sarokban, de mást ott nem csinálhat, holott mellette voltak a szendvicsei!
Remélem a verseny után Cicáékra nem terhelt rá még valami plussz költséget, mert akkor asszem kihasználhatjuk a készül fotókat egy ANTSZ-i feljelentésre!
Pontbegyűjtő OB avagy én barátságosabb vizeken
Kedden rájöttem arra, hogy nem biztos, hogy a hidegben, esőben amit ígérnek, kell nekem egy Tamástibi féle 100 perces győztes idejű, pontbegyűjtő elit pálya, így átneveztem nyiltba, és Ági követte a példámat szombat délután. Jó döntés volt, mert amikor ránéztem a térképre és a hegyekre, akkor tudtam már, hogy Cica megeteti a hegyeket az elit mezőnyökkel. Na a mi pályánk békés volt. Elsőnek a korábbi napi egyes melletti pontomat vettem célba. A vicc hogy tájtúra verseny volt az erdőben, így Cica tudat nélkül berakott nekik még egy tévesztő pontot, hisz pont egy ilyen helyszín mellett volt a mi pontunk. Itt megjelent Paulovits Gergő, ami csöppet meglepett. Aztán egy nagy lendülettel vetettem bele magam a következő szakaszba, a túra versenyzőket előzgetve, sőt átgázolva valami furmányos feladatukon. Gergő nem volt a nyomomban, és ennek örültem. A pont után nem sokkal szembe kerekezett velem, de gondoltam vagy király vagyok és jól mentem, vagy ő megfogta azt a kicsit kieső pontot, amit én a végére hagytam. A továbbiakban a pálya két kombinációt adott, vagy felmászom a THM-ről ismert betonon, majdnem Bükkszentkeresztig és lefelé csorgásban megfogom a pontokat, vagy felfelébe teszem mindezt, és visszafelé száguldok végig a köves dózeros betonon. Utóbbit választva vetettem bele magam a következő részekbe. A pontok szép sorjában fűztem fel, mindeközben összefutottam Vikivel, illetve a fölfelében most már véglegesen mellém került Gergő, sőt még el is hagyott egy időre, majd egy töbör pontnál szemből jelent meg, és innen valszeg jobbnak látta rajtam maradni, így közösen abszolváltuk a pályát innen majdnem a végéig. Az egy kombinációt akkor raktam bele, amikor a majdnem legfelső pontot, inkább kihagyva mentem a térkép széléig, hogy majd a visszafelé száguldásban ráérek megfogni a közbülsőt. Itt azért sikerült túl menni a ponton egy picivel, de ennyi gond legyen. Aztán neki kezdtünk a száguldásnak. Toltuk neki ezerrel, Gergő hol lemaradt egy picit, hol visszatért a nyakamra, de együtt mentünk. Végül a 36-at útbaejtve Gergőnek elszállt a hátsóváltója, ami mondjuk nekem akkor nem tűnt fel. Aztán itt elváltak útjaink, mert Gergő fogta már az ominózus pontot amit én a végére hagytam. Innen már csak a befutóra való mászás és a célig való felkúszás maradt. Beérve a célba nem tudtam mire vagyok jó. Gergő nyilván megvert, de Gábor valahol szembejött velem a pályán, hasonló idővel, a többiekről semmit nem tudtam. Végül a 3. hely lett az enyém, mivel Gábor kerek 1 perc 10mp-el levert. Hogy hol volt az egy perc? Hát lehetett a hátsó hibánál, lehetett ott, hogy a rajtnál én reflexből megvártam a csipogást stb. a lényeg, hogy ez lett a vége.
Végül is amiért idejöttem összejött. Remek hétvége volt a kishibák ellenére is, én ilyen szép erdőben ritkán tekerek, a pályák lehet hogy néhol genyók voltak, de teljesen megfelelőek, a társaság remek volt. Mi kell még egy jó hétvégéhez? Szerintem semmi.
Köszönöm Cica, köszönöm DTC!!!
Mert a hosszú hétvégén csinálni kell valamit …
A múlt hétvégén zsúfolt programot sikerült összehoznunk. Evidensen volt két Szlovák/Cseh/Magyar Kupa Sastinban, és május elsején a szokásos Buda marci. Már vártuk ezt a hétvégét nagyon, hiszen tekerés, verseny, jó társaság, és mellé még kegyetlen, talán túl jó idő is.
Szombat Sastin I.
A szlovákok ismét nem szórakoztak a verseny „0” idejének meghozatalával. Futottam már bele náluk abba, hogy lekéstem a rajtomat, mert a szombati nap kezdését olyan koránra hozták amilyenre csak tudták. Itt most ezzel nem volt probléma hisz a 13:00-ás 0.-idő OK, csak hogy 11:30-ig volt regisztráció, ezért egy fél nyolcas találkozóval indítottuk a napot, és így értünk ki kb. 11:20-ra. Az első dolgunk a magyarok összekeresése volt, de mivel akkor még csak Paul volt ott, így vele kezdtük meg a megverekedést, hogy legalább azt tudjuk, hogy a „Szlovák tengerparton” hova is parkoljunk. Végül is sikerült beszerezni a szálláskulcsokat, és hát szembesültünk a ténnyel, hogy a 4 házból 3 a bulicentrumban van. Sebaj a 4. nyugis házat kiutaltuk Daniéknak, mi meg „öregek lévén”, befoglaltuk a legnyugisabbat, amire csak a színpad hangszórói néztek rá. (a másik két ház között működött a büfé, ráadásul az egyikből kapott áramot, amit aztán Mets Miki meg is bizniszelt némi ingyen sör fizetséggel.)
Na de nézzük a versenyt. Szombaton egy középtáv várt rám, 21C-ben. A tavalyi Plseni szereplést szerettem volna elfelejteni, és ez úgy ahogy sikerült is, hiszen inkább a középmezőnyben végeztem mint a hátsó sorokban. Maga a pálya egy sík, nyiladékhálós területen vezetett, helyenként homokos máshol füves utakkal. Hiába volt sík, az utak nem kedveztek nekem és a testsúlyomnak, és ezt éreztem is. Ráadásban a lábam is kehézett, így nem mertem nagyon megnyomni neki, ezért egy laza, pörgetős tempót vettem fel. Már a felvezető út is tartogatott némi veszélyt, hiszen tele volt építési törmelékkel és félő volt, hogy defekt lesz belőle, szerencsére megúsztam. Az egyesre már szembesültem azzal a ténnyel, hogy választhatok a homokcsapdák és a füves utak között, utóbbi talán kezelhetőbb volt számomra, így inkább azokra hagyatkoztam. Az első két pont simán, a 3. szerintem egy jól választott kerülővel lett meg. A 4-esre konkrétan szoptam. Se nem bírtam haladni, ráadásul benéztem egy pontozottat, és egyszer csak arra eszmélek, hogy egy ilyenen vánszorgok. Egyszerűen az útvonalválasztásnál nem tűnt fel hogy belefogok futni egy ilyenbe. Aztán végül is simán sikerült kifogni a 4-est, de a nap legszarabb átmenetét produkáltam vele. A következő rövid átmenet kissé trükkös volt, mivel a bemenő út úgy megbújt egy töltés domb mögött, hogy én is majdnem benéztem, sajnos Gábor aki kezdőként vett részt annyira nem találta, hogy innen fel is adta. A 6-osra végre találtam egy száguldáshoz méltó dózert, ki is számoltam, hogy hányadik jobbról bejövő út után lassítsak. Azonban a nagy száguldásban az utsó jobb bekötőt, kicsit gyengének találtam, és lutrira mentem. Végül is vagyunk 470-en az erdőben csak ki jön valaki a pontról, hát nem! Aztán végül megálltam az egyetlen látható jobboldali tűnyiladéknál, benéztem rá, volt rajta egy pont. Lutrira mentem. Néztem a szembejövő rajtszámokat, de egyik sem volt „C”-s, de makim volt, az én pontom volt a nyiladék közepén! A következő menet laza volt, ellenben a 8-asra én szerintem nagyobbat kerültem a kelleténél, és a fogása után megjelent két srác a mezőnyből, ők voltak a harmadikak akiket láttam apályán. Az egyik eltűnt valahol mögöttem, a másik viszont egy nagy dózeren elém került, de nem kívántam így a pálya végén elengedni, így utána eredtem, és együtt döngettünk, de aztán én fogtam a 9-est előbb, köszönhetően, hogy bevállaltam egy kanyargós single tracket amit ő nem. A következő átmenetben ugyan elhagyott, de a befutóra a sok rossz lehetőség közül én választottam a jobbat, át egy hosszú mély homokos töltésen a célig, és így legalább előbb értem be mint ő.
Innentől aztán jött a kánaán. Sehova sem kellett menni, nem kellett vezetni, és végre azt tehettem amit a legtöbb verseny után nem, leültem az árnyékba és miközben a többiek még a pályára készültek, én egy jó kofolával, na meg egy serrel, ültem gond nélkül az árnyékban, és mindezt a lefekvésig kisebb pozíció váltásokkal végeztem.
Vasárnap hosszú táv.
Alapvetően Kaufmann Brigitől kaptam egy utasítást a pályára, hogyha megfogom a lovagját, akkor vigyem már végig. Gondoltam jó, de ez nem csak rajtam múlik! Gáborral meg is beszéltük a rajtnál, hogy bár megvárni nem vár meg, csak ha gond van, de ha találkozunk, akkor elmegyünk együtt. A rajtja előtt egy perccel szembesültünk a „térkép rajt” fogalmával, ebből egy rövid gyorstalpalót tartottam. Gábor után 4 perccel indultam, és mivel nem várt a rajtnál, úgy gondoltam, hát akkor bevállalta, pedig az első átmenet egy laza két kilis a térképen keresztbevágódó történet volt, ami nem is volt egyszerű. A pont előtt aztán egy másik irányból találkoztunk egy útkeresztben. Innen Gábor előttem maradt a 3. pontig. Egészen ügyesen csinálta a dolgokat. A 4. ponton voltunk amikor mondtam neki én melyiken indulok, na innen többet nem láttam, bár elmondása szerint jött utánam. Volt is egy kis lelkiismeret furdalásom a célig. Az 5-6-ot én kicsit másként vállaltam mint az ideális, de ebben benne volt, hogy elakartam kerülni a homokcsapdákat, így kis huplis nyiladékon mentem végig. Nem biztos hogy rossz választás volt. A 7-esnél egy kicsit benéztem az ösvényt, és amikor rájöttem, hogy túlfutottam inkább megkerültem. Itt találkoztam Kálmánnal aki épp egy tipikus SPD-s zakót mutatott be, de persze haladt tovább. A frissítő épp időben jött, a palack víz bennem, és rajtam kötött ki, majd tovább a homokcsapdás részbe. Itt egy quad is elhúzott mellettem. A 10-es ismét egy brutál hosszú átmenet volt, ami ráadásul trükkös is „szegény Gábor”. Számolgattam az utakat, és sikerült pontosan érkezni. A 11-es szintén hosszú volt, ráadásul szembe szélben. Innen már csak a végjáték jött, ahol ráadásul a mezőnyöm tagjai is előkerültek, akiket ebben a zónában sikerült is lerakni. A befutóra egy újabb útvonalat találtam, ami jobbnak látszott, mint az egy nappal előbbi, ráadásul láthattam Hana Carbonarát zakózni két fa között. Nem vagyok kárörvendő, de a single trackeken én nem szoktam elférni, épp filóztam is rajta, hogy milyen frankón be tudna itt akadni a kormány, amikor egy ilyen bukásból mutatott be 10-es mutatványt a cseh lány. Nyílván kutya baja sem volt..
Ez a nap már lassabbra sikerült kicsit hátrébb kerültem, de ebben benne volt szerintem elsősorban a szél, ami nekem nagyon nem kedvezett.
Na és mi lett szegény Gáborral. Derekasan megküzdött a pályával, szinte már végig jutott, amikor bejött nála a Bermuda háromszög. Végül telefonos segítséggel sikerült kikászálódnia a bajból. Nyilván elfáradt fejben, és ez okozhatta a problémát. Remélem nem megy el a kedve ettől a sporttól, mert amit csinált az egy kezdőtől jobb volt mint várható, úgyhogy hajrá!
Buda maratón avagy amikor aztán abszolút visszanyal a fagyi
Az embernek vannak mélypontjai, amikor az eredmények nem jönnek,amikor képtelen arra amit szeretne. Ezek lehetnek de motiválók és motiválók is. Én nekem bringában a mélypont pár éve volt, Slovenij Gradecben, amikor tekertünk fel a szálláshoz, és Ági ott hagyott a felfelében, aztán vidáman visszajött értem, és én pedig képtelen voltam utána menni. Hát a 2012-es Buda maraton egy ugyanilyen mélypont lehet. Hogy miért? Meg kell nézni az eredménylistát, drága feleségem ismét levert, aminek egy részt örülök mert neki ez jó, egy részt utálom, mert nekem viszont ez szörnyű, hisz sokkal többet tekerek mint ő, és mégis ez a vége. Na jó, most mondjuk lenne mire fognom, de ezt hagyjuk.
Na de akkor ez, hogy is jött össze. A rajt a szokásos annyi különbséggel hogy a tavalyi 5 fok helyet 30 volt, és Bence mellé nem állt be Szilárd. A lényeg, a rajtnál minden rendben volt, szépen beálltam a hátsó fertályba, hisz hova siessek, annyira nem lehetek elől, hogy ne akadjak bele a tömörödésbe akkor meg mindegy. Ráadásban az a kicsit felfelé füvön, a reptéren dolog, nem az enyém, bezzeg a lefelé része, toltam is a 40 feletti tempót, és óvatosan előzgettem a mezőny ezen részét, akik mindenféle kiszámíthatatlan furcsaságra képesek egy ilyen lefelén. Vissza is zárkóztam a saját ellenfeleimre, ráadásul a reptér kijáratánál be is tömörültünk, úgyhogy Ági is felért rám, a versenyen utoljára. Itt a tömörülésekben, volt belőle vagy három, végül is kicsiny feleségem elém került, de sebaj jó ez így, szép finoman megyünk majd azt az erdei részeken lehet tempót váltani, amikor már nem lesznek előttem ennyien. Nah és itt jött a probléma. Az egyik egynyomoson még a tisztásokon bekerültem egy lány mögé, és nem bírtunk a mögöttem ragadt sráccal ellépni mellette, így maradt a hátulról bíztatás, ráadásul a kétnyomosokon is annyian akartak menni, hogy nem lehetett mögüle kilépni, így egy csomó időt a lány mögött töltöttünk, és mire elbírtam indulni arra eszméltem, hogy Ági már a láthatáron kívül van. A tisztásos kanyarokban láttam de kb. ennyi. Végül eltűnt. Az erdei single trackeken egészen jól ment, aztán jött egy hosszabb egynyomos „nagyon lefelé”, ahol befogott majrékarral mentem lefelé, egy sráccal és mindenki félre állt előlünk. Általában itt szokott még tömörülés lenni, most nem volt, de ez sajnos nem azt jelentette, hogy ennyire jó vagyok, hanem hogy ennyire szar. Ráadásul a lábam is bekattant a lefelében, és mint később rájöttem konkrétan nem éreztem a lábam. Így szenvedtem tovább a „könnyebb” részek felé, ahol aztán nem tudtam megindulni, hanem ellébecoltam azzal az egy két sráccal, akik ott voltak körülöttem. Láttam defekteket, felütéseket, és mindent, ami megspékelhet egy ilyen versenyt, ráadásnak még jó pár zselés zacsit is. A frissítőhöz érve Ági tömte magába épp a banánt, citromot stb. Rövid megállást terveztem, de mivel Kárpáti kollega épp lefele tolta a 29-esét gondoltam segítek neki amiben tudok. Adtunk neki ezt azt, majd Ágit elküldtem, én meg utána eredtem. Sokáig előttem bringázott, és már épp fenéken csaptam volna, amikor jött a nagy felfelé, ahol ő gyorsabban tolta a bringáját mint én. Ráadásul közben én társakra is találtam, akikbe lelket próbáltam öntani. A nagy felfelé után, jött az a single track ahol én nem férek el, úgyhogy itt sem tudtam magam jobb pozícióba hozni. Ráadásnak Ági nem állt meg, megjegyzem jogosan frissíteni, így ott sem foghattam be. A hosszú lefele alatt és az utsó felfelében még magam mögé tettem a társakat akik mellém varázsolódtak a verseny alatt, majd megnyitottam a „hajrát” J!
A célban Ági egy percet adott nekem, na meg rám küldött egy TV stábot akiknek muszáj volt nyilatkoznom is. A befutó után jól esett a sör, de a melegre való tekintettel rövidre zártuk az ott tartózkodást és inkább hamar ellibbentünk haza. Sajnos a lábam nem jött helyre így kissé sátikálva sikerült a kocsiig vergődni.
Bár szenvedős volt, de attól függetlenül egy remek hétvégét zártam. Nagyon régóta vágytunk már arra hogy versenyezzünk, visszakerüljünk a bringás körforgásba és végre ez elkezdődött.
És akkor egy osztrák hétvége a végére!
Amikor év elején összeállítottam a versenyek listáját, akkor tudtam, hogy ismét október elején véget ér a szezon, és egy osztrák hétvégével fogja mind ezt tenni. Azt nem tudtam, viszont hogy ez a hétvége tényleg az „i”-re lesz a pont. Na de nem rohannék ennyire előre, nézzük csak szép sorban.
Amikor komolyabban belefúrtam magam a verseny kiírásba, rá kellett jönnöm, hogy hiába osztrák verseny, a hegyek nem erre vannak, innen „valaki ledózerolta” őket. Ebben az esetben Dani elmondása szerint, no meg a saját tapasztalat is, hogy jön egy kis szántóföld, közte tök egyenes dózerek, 40-es száguldás, észjáték nulla. Vagy esetlegesen jön a „Cobra” kiképzőbázis. Na itt majdnem az utóbbi történt, csak épp nem a „Cobra”, hanem mellette egy másik kiképzőtábor, ahol igen aktív a tank kiképzés a mai napig. Hogy mennyire? Amikor odaértünk Ágival, és bekívántunk jutni a VK-hoz, két marcona fiatalember, csőre töltött géppuskával kérte a személyinket, majd a nevünket. A kb. 5 perces procedúra után bejutottunk a laktanyába, ahol hamar megtaláltuk a VK-t, ami egy órával a verseny előtt, finoman szólva sem volt épp kész állapotban. Sebaj átöltözés a kocsinál, na de mibe? Történetesen az eddigi ősz a nyarat idézte, a múlthétvégén még a Balcsiba is begázoltam, sőt majdnem úsztam, csütörtökön még 27 fok volt, na szombaton 6 és vagy 70km/h-s szél, egyszóval olyan kiba… hideg, hogy a jegesmedvék sem indulnak vadászni, ellenben mi …
A szombati nap egyébként egy sprintet tartogatott, egy tök sík terepen. Na ha itt nem megyek jót, gondoltam, akkor sehol. Rengeteg út, a minősítésük nem volt a legtökéletesebb, de szódával elment, a pontosságuk majdnem jó volt, bár egy olyan terepen helyesbíteni, ahova naponta mennek ki a tankok, és forognak mindenfelé nem lehetett egy egyszerű élmény. Az elejével nem is volt gond. Egyszerű volt mint a pofon, az egyesre csak döngetni, és elhinni, hogy ott vagy ahol vagy, a kettesre vissza, az észjátékot max. az adta, hogy esetleg átvágj a mezőn. Igen átvágj a mezőn, mert hogy itt átlehetett vágni, köszönhetően a katonai jelenlétnek. Az egy más kérdés, hogy a kiírás közölte, hogy átvághatsz, de ha jön egy árok, vagy egy szöges frontdrót, akkor se lepődj meg. Jött a hármas, hátszél iszonyatos száguldás, nem vállaltam be az átvágást inkább egy rövid kerülő, ahol ugyan fennakadtam, abban hogy nagytányér kónuszon satufékkel vettem egy jobbost, és nem akart a gép elindulni. Ráadásul szembe jött velem az előttem induló, na igen „király vagyok” a srác már nem menekül, sajnos sikerült neki. Jött egy olyan rész amit vasárnap már tisztán vettem, itt bezzeg nem ismertem fel a területet, így szopattam magam egy darabig, de aztán megvolt. A következő három pont nem okozott nagy kihívást csak figyelni kellett, és ésszel választani az utak közül. A 7-es maga volt a fizikai halál. Gondoltam átvágok, ez olyan jól sikerült, hogy párhuzamosra vettem a mellettem lévő, utat, és csak akkor kereszteztem, amikor már tökmindegy volt. A szembe szélben ez olyan küzdés volt, amilyet utoljára egy Ópusztaszeri Hungárián produkáltam. Na innen lefordulás a 8-ra na itt szaggattam mint akit puskából lőttek ki, lutri volt, de könnyen meg volt, na és ekkor jött a nagyhalál. A 9-est berakták egy dzsuvás dzsumbulyba, ahova bemenni sem mertem, szopattam is magam vagy 5 percig vele, majd ahogy meg volt, úgy mertem a területről kijönni, hogy csak az egyenest választva a terep legszarabb útjain tekertem a dózerek felé. A 10-es egy kis gödörben volt, de kisodortam, a 11-esre már biztonsági kürt mentem, majd elkezdtem nagyon nyomni, mert hát itt másodpercek dönthetnek, és már a laktanyában voltam, ami jött azzal már gond nem volt. Beérve 30 perc, nem rossz de nem is jó. Hol a csávó, aki előttem indult bent állt és engem vár. 3 perccel vert, ahogy a részidejét néztem, mind ezt arra a 9 és 10-es pontokra kaptam tőle. Így a 4. helyet hoztam, 1mp-el verve az 5.-et. Titkolt vágyam a dobogó volt, de tudva hogy ezt én szúrtam el elfogadható. Mondjuk ezen a pályán 7 percet kapni Melchertől, aki súlyban nem sokkal van alattam, nem szép de ez van!
Ági 3. helyet abszolvált, ahogy Anna is, Tamás hozta a 2. helyet. A vicces hogy kifelé szintén igazoltatás volt, és jó 5 perces kijutással ért fel.
Sopron Autista kp szokásos szállás, majd irány a kaja, Ágasháza, na ott semmi, be a belvárosba miután ott három helyet is drágának találtunk, végül a szokásos Nyugat étterem lett a végeredmény!
Vasárnap normál táv várt ránk. Az idő nem sokban változott, talán egy icipicit melegebbnek éreztük, de ez csak illúzió volt. Ezen a napon végre a mezőny végén rajtoltam. Térképcserés verseny. Adrival együtt rajtoltunk, előttem 3 perccel Marco, mögöttem 6-tal Melcher, ráadásul 14-re dagadt a kurz mezőny, köszönhetően hogy az elitből páran átrándultak hozzánk piknikezni.
Visszafogott tempóban kezdtem, de azért nyomtam, szemem előtt lebegett Süti meséje a térképcserés versenyekről, amikor a csere után egy kétszer akkora pályát talált két éve Füreden mint az első köre. Az egyesre határozottan, de figyelősen mentem, hisz a tegnapi hármas közelében volt, de erről az oldalról a 15 utas dózer kereszteződésekben nagyot lehetett hibázni. A 2-es a tegnapi 9 környékén volt, tehát két szopatás már az elején, finoman abszolváltam ezt is. Tanulva a tegnapiból a legrövidebb úton visszarongyoltam a dózerre, és kiengedve a vitorlát repesztettem a 3-asra, mint kiderült ez az én átmenetem lett. Volt benne némi figyelés, de miután rávezettem a megfelelő dózerra száguldottam, és láss csodát a 3-asnál szembe jön velem Marco. A vicces hogy a rajtba mondtam Adrinak, hogy „na ő lesz az akit nem érek utol” (mert hogy gyors, s maximum ha elkever akkor elkerülöm, de fizikailag utol nem érem) hát meg volt. Irány a 4-es de merre. Szembe szél lesz, rossz felé jöttem ki a pontról, de ez annyiban számított csak, hogy a kanyart ami a tankrámpa alatt volt így lábon abszolváltam. Láttam hogy Marco 200 m-rel arrébb küzd, egy hasonlóan rossz minőségű úttal, nem kerülhet elém, hát nem is került. Végre meg volt a dózer ami nekem kellett, irány a pont. Kb. 1 km szembe szélben. Küzdöttem , mintha 15%-os emelkedőn mennék felfelé. Végül elértem a pontot, ahogy dugok Marco utolér. Egy átvágás aztán irány az 5-ös, ez viszonylag könnyű volt csak a füvön szerencsétlenkedtünk, de a dózeron Marco lemaradt, szerintem megállt térképezni, mert nem vágta mi van. Sebaj innen már csak nem előz vissza. A 6-osnál próbáltam kihasználni minél tovább a hátszeles dózert, majd a pont felett kicsit bizonytalankodtam, de megvolt, csak hogy nem csippant. Elő a térképet likasztottam rá, erre jön egy csaj neki csipog még egyszer dugtam, erre csippant, na tovább. A kijövésnél kicsit elbizonytalanodtam az iránnyal, jól jönne egy tájoló de az nincs, de amikor átvágás után előttem volt egy dózer, az megadta a helyes irányt, pedig nem arra gondoltam. Száguldok rajta minden a helyén van, egy jobbos, aztán irány a pont, aha de azért előtte belezuhantam némi tankugratóba, de hát az meg kell, erős vagyok megy ez. A 7-es után egy rézsut úton ki a 8-asra, ami a mező közepén egy út dzsumbuly, meg tankugrató közepén volt egy tónál. Jött valami osztrák elit, gyanús volt, hogy azt keresi utána, meg is lett egyből. A kievickélés nem volt semmi, ráadásul akkor már biztos voltam benne, hogy egy csávó aki mellett az előbb elrongyoltam ezt keresi , tehát őt begyűjtöttem. A 9-esnél csak arra kellett figyelni, hogy jó úton menjek be a rengeteg között, szerencsémre épp a tegnapi „dobogó leszorítóm” jött ki a pontról. Szerintem ő is meglepődött hogy lát, hisz 12 perccel ment előttem. Jól haladok, hármat már minimum befogtam, és engem még senki. A 10-esen térkép csere, majd irány a 11-es, a csávó persze közben eltűnt. Nézem a térképet, hát kb. a pálya egyharmadánál lehetek, mert hogy a térkép másik felé enyhén szólva csiki - csukis. A 12 egy hosszú átmenet először hát, majd oldal szembe szélben. Pihentető lenne, ha az égi elemek nem okoznának enyhén szólva nehézséget. Jó lassan érem el a 12-est, de látom tőlem 2-300 m-re mások is megszenvednek, ráadásul annyira a térkép szélén vagyok, hogy egyértelműen innen csak szembe szélbe mehetek majd tovább. A 12-ről kijőve visszanézek ahonnan jöttem, egy piros mezt látok felvillanni, a francba az Melcher lesz, előtte meg mintha Marco jönne, „fantasztikus ha nem sietek a nyakamba kapom mind a kettőt”. Na ennek lett egy végeláthatatlan üldözőverseny a vége. Ők üldöztek, én menekültem. A 13-as jó messze de ismét a tegnapi ominózus kattyosban volt. Gondoltam majd amikor odaérek lassítok, hát nem, a szél megtette helyettem, hogy már előtte lassítsak. Szembe szélben nem mozdult a gép, hajtottam csak haladni nem tudtam, a combom meg szét akart szakadni. A pont közelébe érve óvatosan mentem be a dzsumbulyba a pont egyből meg lett, 180o és vissza a dózerra. Ahogy kiértem Marco áll velem szemben Melcher meg mögötte, keresik a bejáratot, én pedig már pattantam is a 14 felé, amit el is értem időben, bár először a 19-esre indultam, még jó hogy egy út volt hozzájuk a jó! A 14 után rövid átvágás a pontot már távolról láttam, a pontról hátra nézve Marcoék egy olyan 300 m-re kavarogva keresik a helyes utat. Mint akit üldöznek száguldottam, hogy ismét elérjek egy megfelelő dózert, ami nem volt túl egyszerű, átvágás kevergés, de a területet már ismertem, a rázós mező után végre dózer, irány a szembeszél, nem haladok, végre a 15-ös mellett vagyok, átvágás mert a bemenő út nincs meg, de a pontot látom. Megvan, visszatekintek az üldözőim sehol. A 16-osra vagy nagy kerülő, vagy át a fenyvesen, „bokorugrósra” vettem a figurát, és átvágtam, majdnem végig nyeregben. A végén már láttam egy szalagot tán a pont, persze hogy nem, csak az út amire ki kellett mennem, illetve az útakadály ami hálistennek 1m-rel arrébb volt mint én, mert hogy egy jófajta szögesdrót akadály feküdt egy fára felfűzve az út mellett, maki hogy nem futottam bele. A pont viszont ott vigyorgott mellette, tehát ez is megvolt. A 17-est már előre kinéztem egy kb másfélkilis átmenet, ha nem kettő, végig hátszélben. Az eleje nagyon figyelős volt, mert megint a dózerút rengetegen kellett átvágni, de ahogy éreztem, hogy jó felé megyek szárnyaim nőttek, repültem, élveztem az utakat, valami fantasztikus száguldás volt. A pontra ahogy mennék be, végre felbukkanik a tegnapi „leszorító srác” ahogy kijön, na innen már nem mehet el. A pontnál persze lukra futottam, eggyel előbb fordultam 20mp hiba, és hát a legfájóbb hogy Melcher hátba csapott, és együtt abszolváltuk a pontot. A 18 a full szopás átmenet kb 400m-et átvágsz keresztbe a mezőn, vagy kerülsz másfél kilit szembe szélben. Melcher átvág a másik csávó szintén, sőt még egy idekerült elém, tuti nem mögülem, úgyhogy egy újabb befogva, míg engem csak egy fogott be. Mentünk vagy 4-5-en együtt, egymás közelében át a mezőn, mint a raptorok a Jurasic 2-ben. Végre dózer, azt hittem teljesen behalok a mezőn, hol kell róla lefordulni, majd ahol a Melcher, lefordul, ő megszívta, mert mezőre fordult én útra, kb 10m-ig rajta is maradtam majd én is átvágok, 6-an fogjuk együtt a pontot, szinte a teljes kurz mezőny. Ők rossz felé mennek ki a pontról, hogy miért arra nem tudom, én vissza a 10m-erre levő dózerre, majd száguldás a 19-re, lenne ha nem lenne szembeszél, de van. Szép libasorba nyomjuk egymás után. Két lánnyal kiegészülve 7-en érkezünk a 19-re, irány a 20 az már a laktanya bejárat kb 50m-re előttem Melcher, közeledek felé, de a szembeszélben képtelen vagyok felérni rá, az 50 m-er végül a végéig megmarad köztünk. Végül 1:18-at mentem. Úgy kihajtottam a végére magam, hogy majd megfulladtam a köhögéstől, de a pálya piszokul jól esett. Vajon mire elég ez a 78 perc. A tegnapi előttem végzőt 12 perccel vertem, Marconak híre sincs, én 6-ot kaptam Melchertől, aki mostanában nyerni szokta a kategóriát. Oda mentem az eredményekhez, egy csávó van még csak kirakva 72-vel. Vajon meg van e a harmadik hely ez a kérdés. Gyorsan elrohantam átöltözni, berakodni, majd vissza az EH-ra. Eredményeket azóta sem raktak ki. Figyelem a hirdetést. A női férfi kurzot együtt hirdetik. Ági 2., Adri 3. Vajon Adri mellé állok. Nem az én nevem a 3. A srác nincs itt így nem látom, hogy ki került be elém. Érzem hogy sokkal nem szoríthatott le. Mire hazaértem fent voltak az eredmények. 12mp-el szorultam le a dobogóról. Életem egyik legjobb futamát mentem valszeg. Éreztem az erőt a verseny minden pillanatát élveztem, még a szenvedős szembe szeles részeket is, rábírtam koncentrálni, nem a Mizu ment a fülembe, hanem talán Foo Fighters, szóval minden ment, de egy arasznyival lemaradtam. Ez van!
Egyébként Tamás nyerte az 50-et, kaptam tőle 14 percet. Anna nyerte az övét, Adri 3. Ági 2. lett kurzban. László és Golyó bár mindent megtettek nem kerültek dobogóra, habár László igen csak a legjobb osztrákok közelében maradt.
Na de ezzel még nem volt vége a hétvége kalandjainak. Ágival úgy döntöttünk hazafelé megnézzük a Pozsonyi tecso alkohol és kofola kínálatát. Nem nagy kerülő, az időnkbe meg belefért. Először is rá kellett jönnünk, hogy Szlovákia drága, drágább mint mi, szinte mindenben. Másodszor arra kellett rájönni, hogy a dél Pozsonyi Tecsóbol elég nehéz visszakerülni az elkerülőre. Kb 20 percnyi kevergés után, egy ipari úton mentünk az elkerülővel párhuzamosan, miközben közénk került a vasút, majd az autópálya alatt is átgördültünk, majd egyszer csak Bratislava vége tábla. Most mi legyen, volt jobbra egy keskeny beton, amin épp nem volt behajtani tilos, és villogott rajta a vasúti lámpa, csak jó lesz rámentünk. Egy alig szélesebb úton mint az Almádi bringa út kavarogtunk a pozsonyi panel dzsungellal szemközt. Megfordulási lehetőség nem volt. Végül bekapcsoltuk Moha bát aki bemondta, hogy „kövesd az utat amin haladsz”, majd az ő képén is a zöld semmi közepén mentünk. Bár az út nem szélesedett, de olyan szép volt, meg jó minőségű, hogy miért ne. Lehet, hogy a kutyasétáltató, csipkebogyót szedő család, úgy gondolta valami légyott résztvevői vagyunk, pedig nem. Végül kezdtek igencsak közel jönni, az osztrák széltornyok, míg nem egy osztrák falu külútján bukkantunk ki a semmiből. Na innen már megtaláltuk a haza utat, és véget értek ezzel a 2011-es év tájbringa kalandjai, de még egy kaland egy fontos kaland egy nagyon fontos kaland vissza van az évből …
Az osztrák kupa is elkezdődött
Bár az Osztrák összetett Kupának már egy hónapja meg kellett volna kezdődnie, mégis a pontgyűjtés csak a május 14-15.-ei hétvégén kezdődött, és vagy 220km-rel arrébb, mint eredetileg, hisz Fürstenfeld helyett Villach, illetve Faker See volt a helyszín. Természetesen a helyszín abszolút nem ismeretlen, hisz a múltban nem egy tájbringa hétvégének adott otthont ez a kis tó, a környező álomszép környezettel. Tavaly éppenséggel világ ranglista verseny is volt itt, illetve jómagam is indultam már itt tájtriatlonon, mondjuk akkor igen kevés sikerrel. Maga a rendezőség is egy nagyon tapasztalt, és számunkra minden szempontból rendkívül szimpatikus gárda, az élén Wallas klaussal, és Karin Irkkel. A hétvége igen változatos eseményei miatt (MA-KA-DO, Éjszakai OB), idén csak ketten látogattuk meg a viadalt Ági és én, s képviseltük hazánkat.
Alapvetően az osztrákoknál háromféle versenytereppel találkozhatunk. Vannak a brutálisan gyökeres szintes, szinte lépésbe haladós helyszínek, vannak a félelmetesen gyors szántóföldek között makadám utakon darálós, de élvezetmentes terepek (mondjuk néha ez is kell), illetve vannak olyan erdei terepeik, amiken mindent megtalál az ember amit ebben a sportban szeretni lehet, csak talán az utak nincsenek benőve úgy mint idehaza, bírsz rajta tekerni, mész le fel, és élvezed!. Na a hétvégén ez utóbbival találtuk szembe magunkat.
Az eredeti kiírás szerint szombaton lett volna a sprint és vasárnap a középtáv, de valószínűleg az időjárásra is tekintettel megcserélték. A pályaadatok egyébként abszolút nem tűntek vészesnek, és ha a F21 kurz adatait néztem, nem is tűntek szintesnek egy olyan területen, ahol 2-3000-es csúcsok emelkednek.
Osztrák Középtávú Bajnokság
Na az osztrákok sem cicáznak a szezonnal túl sokat. Van 4 versenyhétvégéjük, abból egy Magyarországon, úgyhogy a másik háromra el kellett osztaniuk az OB-kat, és hát a legnépszerűbbel, a középtávval nyitottak. Ahogy a rajt felé kezdtünk tekerni, és ránéztünk a célra meg a terepre, én egy kissé berezeltem. Konkrétan a cél felett magasodó hegyeket láttam, és el nem tudtam képzelni, hogy ebből hogyan is hozzák majd össze a csak 150 szintemet. Amikor pedig a térképre tudtam távolról egy pillantást vetni, még kevésbé voltak erről elképzeléseim. Mindenhol sűrűn barna vonalak! Aztán amikor a pálya a kezembe került már láttam a tutit. Egy alaposan megtervezett pálya állt előttem, ahol esősorban az útvonalválasztást attól tették függővé, hogy hegyet mászol vagy kerülsz. A terepen huplik és köztük lévő völgyek váltakoztak, egy kicsit ez be is határolta a pályakitűző dolgát, de amit csinált, bár egy kicsit néha primitívnek tűnt, nekem mégis tetszett. Helyenként iszonyatos száguldás, máshol „zebegényi kálvária” szintű mászások, máshol pedig hihetetlenül kellett figyelni, ezért sikerült is elmennem így pont mellett.
Maga az egyes pont a selejtezésről szólt, nem volt nagy kunszt de ott kb. 150m sugarú körben minimum 6 pont volt lehelyezve, úgyhogy ha valaki nem figyelt már diszkózta is magát. A kettesre egy nagy kerülő, az én erőmmel biztosan ez volt a legjobb, egy alig 1,5m-es úton a hegyoldalba bevágódva, lefelé hosszan, egy gyökeres úton, azzal a viszonylag alacsony lejtési szöggel amin nagyon lehetet menni. Néha mondjuk berezeltem a gyökerektől, illetve egy helyen muszáj volt leállnom, mert a láncom leesett a rázkódástól. Aztán egy keresztvölgyben fel, ami kicsit sáros volt, úgyhogy küzdöttem a méterekkel. Tudtam, hogy elmegyek a 3-as mellett, láttam is az erdőben, de gondoltam majd eldöntöm, hogy itt jövök e vissza vagy a belső kisebb ösvényen. A 2-es után az utóbbit választottam, neki a kisösvénynek gyorsan lezúzva a pontra, majd a csiki – csuki végén ugyanezen vissza, mert tekerhetőbbnek tűnt, majd a 2-es ,mellett el és rá a nagy dózerra, ami folyamatosan szélesedett. Innen tövig nyomva a pedált toltam amíg lehetett, tudtam hogy ezen a pályán jó lehetek úgyhogy ahol tudok menni ott menni is kellett. Mondjuk ezzel Tamarára ráhoztam a szívbajt, ahogy elzúztam mellette, illetve a nyiladékon sem lettem volna a szembejövő bajtársnak a helyében ahogyan elrongyoltam mellette. A 4-es közelében már valami furcsa volt a szintvonalakkal, egy meredek fel és megvan. A következő átmenet szerintem nem volt több 500m-nél. Nézegettem merre érdemes, nyílván az egyszerűt választottam, de ott valami furcsa volt a szintvonalakkal, hát ahogy beértem az ismeretlenbe, egy rövid fel felé után egy brutál letörés, ahol az 5m-es szintvonalak egymás hátán voltak, kb. amint a Zebegényi Kálvária. Le a pontra aztán ugyanezen az úton vissza, és spuri a 6-ra fel azon a nyiladékon ahol az előbb lerongyoltam, a végén egy balos, aztán lefelé, míg nem egy patak előttem, két jobbos, és már a tisztáson is vagyok, itt már óvatosan de pont bele kellett volna esnem a pontba, hittem, naná hogy az egy mellettem levő kisösvényen volt, ami mellett persze elmentem. Megfordulok, Lizi ugyanebben a helyzetbe esett, „mögötte” mutattam, hogy felette a pont, fogtuk aztán ki a maga útján. Én visszafelé indultam egy viszonylag rosszabb úton, amiben ránézésre nem nagyon volt szint, de hamar kiderült, hogy én azt nem tekerem ki, Bence felment volna de én nem , illetve a környezetemben lévő osztrák urak sem úgyhogy együtt toltuk felfelé, majd ki a tisztásra, és irány a 7-es. Meglepődtem, amikor az ideális út le volt zárva, de felette volt egy másik úgyhogy azon be az erdőbe. Az osztrákok egyébként viccesek, mert a lezárt ösvényhez odaraktak egy fotóst, hogy az esetleges szabálytalankodókat lefotózza. Ki a pontról vissza a tisztáson, Ági jön szembe, ok akkor a célba majd megvárom, és nyomtam tovább, a 8-as könnyen megvolt, bár előtte volt egy vízmosta útkereszt ami az osztrákoknál nem annyira megszokott, nyilván fotósokat ide is odaette a rosseb. Aztán már csak a végjáték jött, lefelé a betonon fogni a befutót és a célt. A befutó előtt már elbizonytalanodtam, hogy szerintem már itt kéne lennie, de nincs sehol. Végül is lejjebb volt, na sebaj ezen már nem múlik, irány a cél, ahol még volt egy kibójázott jobbos, amit olyan szűkre vettek, hogy a rendezők soraiba hajtottam és ott mentem le inkább. Ezután gyorsan ki is szélesítették. Jó volt élveztem, a vicces csak az hogy pont 7mp-el csúsztam le az ezüstről, ami gyakorlatilag rengeteg helyen összejöhetett.
Az idő remek volt, a pálya nekem tetszett, és végre az eredmények is hisz mind Ági mind én dobogóra kerültünk, ugyan 21kurzban, de eddig ez még csak véletlenül történt meg. A díj pedig az általam egyedül megiható energia drink, a vörös bika kontra kola combó! De a „fekete leves” már csak az EH legvégén jött, ahol a rendezőség kiemelt minket, megköszönte hogy sok osztrák versenyre elmegyünk stb stb, és díjként egy karton seritallal lepett meg bennünket!
És mi volt a helyzet az elittel? A lányoknál papírformakén Gigi hozta a kötelezőt, a fiúknál ellenben azért ezt nem mondhatnánk. Kiélezett csatában Kevin Haselberger hozta el a bajnoki címet, ami csak azért meglepő mert igaz, hogy junior világbajnok, de azért az osztrák mezőnyben közel nem ő a legjobb, mondjuk talán a hazai pálya előny volt a számára.
Sprint
Úgy látszik idén a május arról szól, hogy szombat tökéletes idő, vasárnap leszakad az ég. Én nem akarok semmit sem mondani az ég csapjaira, meg a termésnek biztos szüksége van rá, de azért ez már sok. A Buda Marathónnál a rajtkor, Zebegényben reggel a rajtig esett, hát Villachban hajnali fél 6-kor kezdett esni és egész nap nem hagyta abba. Szerintem vagy 15-20mm csapadék is lehullott a rajtig, mert mintha dézsából öntötték volna. Tudtuk hogy a pálya sík, az utak viszonylag jó minőségűek, de azért félő volt, hogy ez azért így necces lesz.
Hát a pálya tényleg sprint volt, bár a pontok száma azért nem volt túl sok. Az elején a rajtból konkrétan elszáguldottunk szinte a célig ahonnan aztán szétágazott a terep. Jellemzően murvás erdei futó pályán bringáztunk. Számomra ez megnehezítette a dolgot, mert ugyebár így rendkívül besüppedtem, és nem szárnyaltam felette. Helyenként egy két csiki – csukival tarkították a pályát. Ismételten inkább útvonalválasztások voltak, mint finom tájékozódás, csak most kétszeresen is figyelembe kellett venni az utak minősítését, mert egy elszúrt, rosszabb minőségi út nagy veszteséget okozhatott. Az egyesre nem is nagyon lehetett hibázni, de a folyamatos emelkedés és a vizes murvától, konkrétan égett a combom. A kettesnél vagy kerülök, vagy be a kisösvényen, én utóbbit választottam hiba volt, ad egy nem találtam elsőre az ösvényt, ad kettő egy fenyő rá volt dőlve, amit ugyan a térkép jelölt, de hát lutri, itt nem jött be, és nagyot kellett hozzá kerülni, de meg volt. Irány a 3-as és a felső kiskör. Vizes pályánál mindig a sártól fél az ember a legjobban, ami betapad a kerékbe, a bringa súlyát négyzetre emeli, tekerni meg nem lehet, mert eldugul a gép. Na erre itt csak a pálya felső sarkában volt esély, de a pályakitűző beletervezett egy „bringamosót” ami megoldotta a pályán a dolgot. Konkrétan a kiskör elején és a végén volt egy kb. 300m- es útszakasz amin végig víz volt, helyenként tengelyig, szinte kikerülhetetlenül, ami aztán megoldotta a sár problémát. A 3-as a mosás után viszonylag könnyen meg volt, de ezen a pöttyözött gyenge talajon, annyira mély lett a föld hogy én nem bírtam haladni, ráadásul a pontról kiindulva vagy egy percet szereltem a tetű láncot, mert felugrott a villa felső része és a váltó közé, és onnan sehogy sem akart kijönni. Vissza a trutyiba és irány a 4-es. Hihetetlenül belassultam, kicsit felfelé volt de a talaj nem engedett, fohászkodtam hogy legyen vége, mert nagyon megszívom, de meg volt a 4-es. Erőt vettem magamon és próbáltam minél gyorsabban a közben elém került Walter után vetni magam, hát nem jött össze, de a tény vigasztalt hogy a környékemen menő rutinos öregek, sem mennek gyorsabban. Végre ráértem egy dózerra, amin aztán, ahogy lefelé fordult megindultam, mert hát lefelé még a sz*r is gurul, nem beszélve rólam, le az 5-re aztán tovább vissza a trutyiba de most már lefelé. Nem lettem volna az olasz srác helyébe akinek szemből jöttem, ráadásul az ő oldalán, de volt olyan rendes hogy kitért. Át a bringamosón, hosszú beton, aminek a végén figyelni kellett, hogy be balra. Na ez nem jött össze, a sok autóbejáró között nem vettem észre az én utam, ezért egy kicsit túl szaladtam, majd vissza, épp kijött egy srác aki gyanúsan ellenfél lehetett. Nem tudtam előttem vagy mögöttem indult, úgyhogy inkább próbáltam minél gyorsabban absolválni a pontot, és utána. A 7-re a tisztáson már utol is értem. Na mondjuk azon a pöttyözött ótvaron képtelenség volt haladni, úgyhogy jó páran bandáztunk rajta és próbáltunk előrébb spiningelni. A 7-est már előbb fogtam, csak közben volt egy másik csóka is aki gyanús lett, és őt sem hagyhattam ellépni. Nyomultam utána ki a dózerra, aztán agy balos, mindjárt itt a pont, de a csóka megy tovább, ne most ez vagy elhibázta, vagy nem arra tart. Én gyorsan fogtam és vissza a dózeren lehetőleg, úgy hogy a másik csávónak ne fogjam ki, ez sajna nem jött össze, na mindegy tovább. Vissza a rajt útjára, ott is egy kisösvényen lesz a pont, megint túl szaladtam vissza be, kijövök csávó feljebb jön lefelé, sebaj innen már nem kap el. A 10-est már kétszer láttam, gyorsan meg volt, irány a befutó, nyomtam mint állat, láttam hogy van egy kis elágazás a pont előtt mint egy pocsolya kerülő, de nem zavart. Amikor azonban megláttam hogy azon egy fahíd van, és mire ez átvillant már nem volt megállás, egy rövid fék, és átfutott az agyamon hogy vajon milyen mély és milyen az alja az előttem lévő Cuhaként megduzzadt pataknak, és hát nyílván nem véletlen áll ott az a fotós, de most már mindegy, szerencsére nem volt mély nagyon, alig tengelyig ért, és nem voltak brutál kövek az alján. Be a befutóra ott már Ági állt, és ordított, hogy „az fizeti a hambit aki lassabb a befutón” vesztett! Beérve tudtam hogy ez nagyon gyenge idő, 41 perc, de hátha! És igen ismét 3.! Áginak is összejött egy 2. Hely! Az egy máskérdés hogy azóta is pusztítjuk a díjat, mert kuglófot kapott mindenki!
Az elitben ismételten nem a papírformának megfelelően alakultak az eredmények. A lányoknál Gigi leszorult a dobogó legfelső fokáról és az olasz Milena Cipriani hozta a győzelmet. A fiúknál még meglepőbb eredmény született, a juniorban már bizonyított, de még mindig junior Martin Moser egy perccel lépte le Kevint. Itt nyilván a hazai pálya is segített, hisz mind két fiú villachi, de azért figyelemre méltó az eredményük. (Mondjuk én ekkora összpontosítással mást még nem láttam melegíteni mint Martint!)
Én tudom, hogy Villach viszonylag messze van, meg a Makado is ezt a hétvégét érintette, de azt hiszem, hogy jobb lett volna, ha nem csak ketten megyünk a viadalra, mert pl ekkora junior mezőnyt én csak a VB-n meg a Magyar VK-n illetve, Plzenben láttam. A végösszegzésként azt mondanám, hogy egy nagyon jó verseny volt, az időjárástól függetlenül, és a villachi vendégszeretet azt hiszem önmagáért beszél, mert nem hiszem hogy a világon bárhol másutt is kapnák egy karton seritalt, azért mert örülnek hogy mindig ott vagyunk a versenyeken!
SG 2010
Valaki a HOB-ra ment, valaki szavazni ezen az áprilisi télies hétvégén, mi hárman (Ági, Bence, Puffy) Slovenij Gradecbe kirándultunk.
Egész héten jó idő volt, a hétvégére bezzeg rosszat ígértek. Aztán hallom kelet felől jön a rossz idő, így bíztam a szerencsénkben. Azért korrekt módon rákerestem a helyszínre. Esőt keveset mondott, de vasárnapra akár havat is kismennyiségben. Hát belekóstoltunk, volt ott hideg, meleg, eső, hó, napsütés, bármi amit elképzelni lehet, sőt a terep kinézetéből az tűnt ki, hogy a hó sem régen olvadt el.
No de nézzük a versenyt!
Szombat középtáv, avagy ahogy a Bence mondaná: „Á csak nyolc kili, arra elég a rövid!”
Na igen, a rövid mármint a nadrág az elég volt, de ha csak azt mondom, hogy a Bence azon a 8 kilin a maga 80 szintjével 47-et bírt menni, és ezzel szorosan de nyerte a napot, akkor már nem is olyan kevés az a 8 kili, holott ez az ideális útvonal volt. Ági szintén ugyanazon a pályán küzdött, jómagam meg egy 11 kilisen, nem mellékesen a Női Elit pályáján. Mellékesen megjegyzem épp, hogy 60 perc alatti győztes idők születtek még Elitben is. De hát ez hogyan is jött össze? Ha valaki volt már ezen a terepen az tudja, hogy a gyökér nem játék, gyakorlatilag merevvázas géppel, felért egy kasztrálással a pálya. A tájékozódás pedig, enyhén szólva sem egyszerű feladat itt. Na nem is láttam ezerrel elhúzó versenyzőket a pályán, van aki jobban mert rajta menni van aki kevésbé, de mivel kb 100m-enként útkereszt, ezért hosszú kitekert haladásról szó sem lehetett, ráadásul szinte folyamatos tájékozódásról szólt a pálya. Hab volt a tortán, hogy a befutópontot csak 3-as típusú, keskeny kisösvényeken lehetett megközelíteni, így mindenki belassult. Személy szerint én az órám szerint 8,3-as átlagot mentem, ami persze a súlyomat tekintve nem meglepő, de a többiek sem mentek sokkal gyorsabban. Na de a lényeg: Bence nyerte az első napot, kb 1 perccel verve az osztrák ifi válogatottakat. Ági 2. lett az első nap, jó magam meg 4. két percre a dobogótól. Talán hogy még egy értékelhető eredményt mondjak Martin Moser 10 percet kapott az első Vidovictól, aki helyi erő volt elitben. No meg talán még ezt érdemes megjegyezni, hogy a teljes mezőny 1/3-a nem tudta teljesíteni a pályát.
Vasárnap hosszú pontbegyűjtő
Voltam már pár pontbegyűjtőn, rendeztem is már párat, de ez … Már előtte nap filóztam azon, hogy egy ilyen adottságú terepen, nagyon durva, fifikás pályát lehet kitűzni, de azért ennyire elvont pályára nem gondoltam volna. Talán az első Plseni 5 naposon találkoztam hasonló pályával, de talán mégsem. Ez a pálya annyira meg volt keverve, hogy gyakorlatilag 3 percig csak álltam és húzogattam össze a vonalakat, majd elrajtoltam, és máris módosítottam rajta. Ráadásul egy pontbegyűjtő nehézsége általában a logikus sorrend felállítása, itt azonban tájékozódás sem volt egyszerű. Végül is többszöri módosítással, de a terepet három tömbre sikerült összehozni, és próbáltam tekerhetőség, és szint szempontjából felfűzni a pontokat, több - kevesebb sikerrel. Ha jól sejtem senki sem ment úgy mint én, de talán az sokat mond, hogy a pályakitűző 14,2-nek mérte a pályát, és én kereken ennyit mentem. Pest felé a vonaton még filozofáltam egy darabig, de nem sikerült dűlőre jutnom arról, hogy merre lett volna jobb.
Mivel elég hektikusan érkeztek be a versenyzők, így konkrét eredményeket nem sikerült leolvasni, de az biztos, hogy ifiben a Bence megint komolyat küzdött. A bevallása szerint valami „no name” helyi erő megverte ezen a napon, de ez az összetett helyezését nem veszélyeztette, ellenben az osztrákok szinte ugyanannyit jöttek mint ő. Jó szoros kis verseny volt, de végül Bence nyerte az összetettet.
Áginak csak az volt a feladata, hogy végig menjen és dobogós, hisz előző nap csak 3-an bírták teljesíteni a pályát. Mondhatjuk, hogy az EH-val megvárták Ágit, és ahogy beért szinte egyből hirdették is, ő 2. lett, a 3. helyezett náluk akkor ért be, amikor mi a kocsival kifordultunk a parkolóból. Kicsit kemény volt női rövidnek a pálya.
Jó magamnak 2 percet kellett volna ledolgoznom, felvettem egy hasonlatos tempót mint előzőnap, és úgy próbáltam valamit kezdeni. Mivel az első tömbben sikerült egy alapos tájékozódási hibát (még mindig nem vagyok benne biztos hogyan) elkövetni, ezért a vérmes reményeimről letettem. Ráadásul a pálya 2/3-a környékén megjelent egy - két előző napról már ismerős arc, és összevissza kereszteztük egymást, majd a végén ők egy kicsit gyorsabban haladtak a „haladhatatlanon”. Eredményeket nagyon ritkán raktak ki, de végül az EH előtt egy perccel, kikerült egy aktuális eredménylista, ahol 3.-ként szerepeltem összetettben, és mivel 3 perc múlva ki is hirdettek, így örültem.
Gyakorlatilag begyűjtöttük a teljes érem kollekciót. Attól függetlenül, hogy nem a tökéletes időjárás kecsegtetett, szerintem jól éreztük magunkat. (Bár Ági megutálta a csirkét asszem örökre)A szokásos szállás jól működött, és a verseny is eredményes lett! Soha rosszabbat.
Bazin 2009
Hol volt hol nem volt … -kezdhetném így is, de hál istennek nem kell.
A hétvégén mint veszélyeztetett állatfaj röppentünk ki oda ahova még lehet. Modrában illetve inkább a romantikus nevű Harmoniában járt kis csapatunk, hogy részt vegyen egy újabb szlovák-, cseh kupán. Hiába az itthoni erdei atrocitás, hiába a „szlovák-magyar” kiélezett média által felfújt vita, mi félelmeinket sutba téve mentünk, hogy ismét felfedezzük a Kis-Kárpátok vonulatait.
A Sokol-Pezimoki egyesülettől már megszokhattuk, hogyha versenyt rendeznek azt teljes erőbedobással teszik, és általában nagyon színvonalasan. Most sem csalódtunk. Egy viszonylag nagy mezőny osztrákok, csehek, szlovákok és mi magyarok is jelen voltunk. Gyönyörű célhely és barátságos fogadtatás várt minket.
Az első napon egy középtávot írtak ki a szervezők, amiben csak az sántított, hogy a pályaadatok nem feltétlen ezt támasztották alá. Nekem túl rövidnek tűntek a 7,5-11km közöttire kiírt felnőtt pályák. Ha ellenben ehhez hozzáadom még, hogy mondjuk a női elitben Gigi 66 perccel nyertek, akkor el kell gondolkodni. Egyébként maga a terep gyönyörű volt. Az őszbe forduló erdő, a jól tekerhető és látható utak, kis ösvények igazán Harmonikusak voltak. A pályák eleje gyakorlatilag gyors le felékkel kezdett, ha megmásztad a térképrajtot. A lefelé zúzásból hamarosan egy szőlőhegy bukkant ki, ahol dűlő utakon kellett pár átmenetet teljesíteni le s föl, majd be a faluba. Itt mindenki megfogta a terep legmélyebb pontját, aztán ki amerre lát. Összevissza forgatták a pályákat, majd végül két aktívan használt turistaúton lehetett a célba ékezni. Ellenben ezzel még nem volt vége, ugyanis a rendezők, hogy megkíméljenek minket, a célt a terep aljára rakták, de a VK a sípályáknál volt a hegytetőn, úgyhogy innen még vagy három kili túra felfelé, mindenféle erdei turista ösvényeken és sziklákon. Persze lehetett volna betonon is menni, de a nap élvezete ez a felfelé volt a gyönyörű erdőben!
A pályák talán néhol kicsit egyszerűre sikerültek, de így is sikerült szinte mindegyőnket megtréfálnia a pályakitűzőknek. Ha mindenképpen hibát szeretnék keresni, akkor talán azt kell felróni, hogy a házakat és a mesterséges objektumokat nem szürkítették ki a térképen, így a faluban helyenként nehéz volt kiolvasni a térképet.
Anna 3. lett, Tamás nyert, Bence pedig 2. lett. Említésre méltó még talán Bertóti Robi 9. helye 21A-ban, de a többiek sem gondoltak keserű ízzel a versenyre, bár volt akinek nem esett jól a verseny utáni hegymászás.
Beszéljek egy kicsit a rendezők korrektségéről. Amikor szállást rendeltünk felkínálták a Pezinoki edzőházukat saját felszereléses szállásként, azonban mivel ott túl sokan voltak, ezért felajánlották helyette, hogy aludjunk a sí házban ahol a VK is volt. Mindezt olyan „horribilis” összegért (10 euró/6 fő), hogy nem tudtuk visszautasítani, így „nagy duzzogva” helyben maradtunk. Így persze nem maradtunk ki az esti partyból sem, ami már a szlávoktól megszokhatóan, zenében, táncban és legfőképp sörben nem szenvedett hiányt!
Vasárnap egy hosszú pálya várt ránk. Persze a Long az egy igen tág fogalom. A pályaadatot nézve nem tűnt túl nagy horrornak, bár a 570 szint 21C-ben elgondolkodtató volt, főleg úgy, hogy női elitben 3 kilivel rövidebb volt a pálya. Amikor kézbe vettem a térképet akkor sem tűnt még olyan vészesnek a dolog, persze amikor az 5-ös ponton már elment vagy egy óra (na meg a kedvem is) akkor elgondolkodtam. Biztos bennem van a hiba, dagadt is vagyok, lassú is, sok a felfelé. Valahogy nem ment, úgyhogy én a 7-esről, ha már úgyis a cél mellett ment el, bejöttem. Persze az SI papíron furcsa volt, hogy a 30 fős kategóriából 3-an voltunk bent és mind a 3-an DQ-val. Aztán persze amikor megtudtam, hogy Bence akinek ugyanaz volt a pályája 17-ben 137-et jött és ezzel második, akkor már éreztem, hogy nem feltétlen csak bennem van a hiba. Gyanúsan a long szinte már ultra long lett. Szinte nem volt 100 perc alatti győztes idő!
A pálya egyébként érdekes volt. Az elején minden pálya hiába a gerincről indult, felfelé haladt tovább! A női pálya illetve az M50 pl. kikötött a környék legmagasabb hegycsúcsán. Aztán jött a lefelé. Nekem inamba szállt a bátorságom, de ez előszokott fordulni, de azért volt hely ahol a többiek sem mertek lejönni. Brutálisan meredek hegyoldalak voltak, ráadásul vízmosásos utakkal, ja és kövekkel. Aztán irány egy völgyben a falu. Na itt volt a legélvezetesebb rész. Zseniális kis hullámzó jól tekerhető ösvények, hihetetlen száguldás, és mellette még figyelj is oda, hogy merre mész. Szegény Bunyik Laci itt futott bele egy 8 perces hibába. Ezután megint megfogtuk a legmélyebb pontot, aztán szembe fel az előző napi pálya nyomvonalán. Elhúzás a cél mellett és teljesíteni egy hátsó kb ugyanakkora kört, ahol persze ismét le kellett menni a meredekeken, aztán fel a sípálya tetejére, és lejönni a sípályán! Tiszta hullámvasút! Bence csak ennyit mondott a hátsórészről: „akkor a legjobbat kihagytad” ezt persze nem túl pozitívan. A lányok pályája persze tök más irányt vett fel, folyamatosan szembe jöttek velünk. A D21-es lányok szegények bandákba verődve szállingóztak le fel a pályán. De mind a D21 mind pedig a DE kapott egy olyan átmenetet, ami azért már beteges. A terep legalsó pontjáról egy akkora átmenettel felmenni a terep északi szélére, hogy az átmenet nem fért rá a térképtartóra! (Még a nagy Myrire sem) Aki nem nézte meg jól az könnyen beszívhatta, pedig egy igen egyszerű átmenet volt fel a betonúton, majd a végén kellett egy kicsit figyelni. Hogy a méretét szemléltessem, Anna 29:26-ot Gigi 30:12-őt ment rajta!
Érdekes egy verseny volt. Anna nyert, Bence 2. lett a derbyn. Az eredményhirdetéssel kicsit sikerült egyébként a rendezőknek megcsúszniuk, köszönhetően annak, hogy a rendezők sorsolást tartottak, és kb. a 10. Ember tudta elvinni a DVD lejátszót.
Érdekes verseny volt, érdekes és nagyon jó hétvége. A végére az idő is megjavult, remélem lesz még idén hasonlóban részünk!
Fotók: http://picasaweb.google.hu/sengakov/Modra2009#
Már megint Plzen ...
Ha valaki azt a városnevet hallja, hogy Plzen, akkor legtöbbeknek az aranysárga nedű jut az eszébe, ami miatt nem véletlen hirdetik mindenhol, hogy Pivovar. De tájbringás körökben az év legnagyobb, felszabadult tájbringa ünnepe, versenye, küzdelme. Kétévente rendezik meg azt a nemes viadalt, és idén rekordszámú 500 fő körüli nevezővel, két WRE futammal, és 5 magyarral.
Pár szót a terepekről!
Már előre lehetett tudni, hogy az első (egykori VK terep) és az ötödik nap két nagyon zseniális, minden szempontból élvezetes terepen lesz, kis szintekkel sok úttal, fenyves erdővel néhol laza altalajjal, míg a 4.-nap egy tájékozódásilag és bringatechnikailag is rendkívül technikás terepre esett, számtalan különböző minőségű úttal helyenként köves, vízmosásos DH-kkal. A hosszú illetve a sprint terepe azonban fekete ló volt, legalábbis a verseny előtt.
1, nap („Souther warm-up“)
Nem indult a legtökéletesebben a derby. A bő egy órával a rajt előtt való kiérést, két igen jelentős probléma is megzavarta. Az első hogy a „bömös” nem indult a hotel parkolóból, amelyet így be kellett bikázni. Az öröm, mármint nekem, az ürömben, hogy így legalább kiszúrtam, hogy a bringás cipő a campingben maradt, így egyúttal azt is sikerült megszerezni, na meg egy új rajtidőt is. Ennek lett az eredménye, hogy Bence és én (mindkettőnknek korai rajtja volt eredetileg), nem a mezőnyünk végéről, hanem a teljes mezőny után indultunk el a pályára. Elég nyomasztó, amikor egy 500 fős versenyen, a terepen összesen 3 emberrel találkozol (akikkel ráadásul együtt indultál). Az igazat megvallva jó lehetett volna a pálya is meg a terep is (valaha ezen a terepen világkupát rendeztek), de valószínű annak köszönhetően, hogy a verseny előtt egy héttel változtatták meg a cél területét, nem jutott elég idejük átnézni a terep némely részét. Így lehet, hogy pl. a kisösvénynek jelölt út dózer lett és viszont, és inkább a 4 évvel ezelőtti állapotokat tükrözte a térkép, (igaz akkor, 4 éve az özönvízszerű eső miatt nem igazán volt idő ezt megvizsgálni). Mindenesetre kezdésnek, bemelegítésnek nagyon megfelelt, és a strand a végén mennyei volt. Tamás 3.-ként Bence 4.-ént végzett, ami előre vetített egy jó hetet főleg abban a tudatban, hogy a fél ifi elit itt volt, és általában Plzenben az 5 nap alatt igen nagy a bringások „elhullási” aránya.
A 2.-nap („World classic“)
Egy ismeretlen terepen, és rekkenő hőségben vette kezdetét. Az első infók a terepről nem voltak bíztatóak, nagyon gyökeres, nagyon kevéssé látszanak az utak, ja és a befutó rendelkezik egy vízmosásos siratófallal. Már a rajt is rémisztő volt a kánikulában kint egy szántóföld közepén. Ellenben az érett piros cseresznye és meggy a rajtnál, azt aki tud ilyet enni tekerés előtt, kárpótolta. A pálya is érdekes volt. Egy két rövid figyelős átmenet után hosszú gondolkodós 4-7 km-es átmenet. Hamar átkellett értékelni, hogy milyen úton is kéne tekerni, hiszen a dózereken kegyetlenül lehetett menni, de a legjobb minőségű erdei utak is „anális” élvezetekben részesítették a bringást. Véleményem szerint egyébként jó pálya és jó terep volt, persze erről Bencének más a véleménye. Ő méla hányingerrel gondolt vissza a futamra, főleg, hogy ez az egy pálya az egész versenyét elkente. Mert az a 35 perc, amit ugyan a francia ifi üdvöskétől kapott, esélytelenné tette az összetettben jó eredményre. Tamás 7 mp-vel csúszott le a napi dobogóról.
3. nap („Ski-O-like Map Reading“ & TRIATHLON „Team Spirit“)
A sprint napja. A Plzeni sprint semmihez nem hasonlítható. 3,5 kilis pályákon, huszonegynéhány pont, ilyen nem nagyon van sehol. Két ilyen derbyt már megtapasztaltam, és alig vártam a 3.-at. Pedig az előjelek nem voltak bíztatóak. A google earth egy pusztát mutatott a terep helyére és nem pedig egy jól megszokott parkot. Ráadásul a verseny neve is „Ski-O-like Map Reading“ furcsaságokat mondott. A szabályok sem voltak egyértelműek. Volt itt max sebesség meghatározás, nem lehet átvágni, vagy mégis? Stb. Hogy ezt még megkontrázzák a rendezők a rajtot a park egy rétjének közepére rakták, na ezek után ember legyen a talpán aki megérti a szabályokat. Ráadásul a rajt melletti bemelegítő útról rá lehetett látni a terepre, ahol hatalmas bukásokat, és mongúzként a gazból felbukkanó bringásokat lehetett látni. A terep egyik fele park volt, mindenféle típusú utakkal, köztük nedves macskakővel, a másik fele, viszont maga volt a pokol. Megértettük a „Ski-O”-t! Ha nincs utad csinálja magadnak. A másfél két méter magas gazba utakat vágtak valami traktorral, és minden bokor aljába pontokat helyeztek. Olyan volt mint egy labirintus, azzal a különbséggel, hogy „gumibarát” megfásult gazdarabok álltak ki a földből, ja és képtelenség volt rajta elindulni. Ezt pedig még tetézte, hogy 120 percen belül mind az 500 bringást ráküldték a terepre, és a száguldozók egymást keresztezték. Horror volt, de sikerült nagyobb baleset nélkül, (kivéve Tamást, aki a befutópontra bukott egy hatalmasat) megúszni a versenyt. Tamás 2. lett a többiek, 4-6-perces hátrányokat szereztek.
A nap következő pontja a triatlon váltó volt. Délután hatkor szakadó eső, villámlás égdörgés és rajt. Ahhoz képest hogy buli verseny volt, hát a futásban rendesen számolták a kilométereket. Szegény Bence a pontbegyűjtős pályán végig szenvedett, igaz az özönvízben a térképéből nem sok maradt. Bár a számunkra „riválisként” tekintett Villachi váltónak térképe sem maradt. Ági durván 6-7 perc hátránnyal az élmezőnytől „ugrott” a vízbe, illetve ugrott volna, ha a bójákat nem hozták volna ki a térdig érő részébe, és azt meg gyorsan, esés nélkül megúszta. Én lepődtem meg a legjobban amikor máris váltanom kellett. Az 5-ös pontig végig előztem a mezőnyt, csak a Villachiak fogtak be, aztán egy defekt, és a hab mindenhova ment, csak a gumiba nem így maradt egy jó kis séta. A célban meg már nem volt rendező, bár vagy 10-en álltunk kartonnal a kezünkben. De legalább az eső elállt s kisütött a nap.
A 4.-nap ismét egy középtáv a Kosutka térképen, amin már 4 éve veresenyeztünk, de nekem az emlékeimben mindig az áfonya szedők serege maradt meg, na belőlük most sem volt hiány. A cél egy lakótelep közepén egy BMX pálya fölötti kilátó dombon volt, előre mutatva, hogy „hegyibefutó” lesz. Jómagam egy jó kis napszúrással mentem ki a pályára, amely azonban ahogy már sejtettük megfelelően technikás volt minden szempontból. A nem túl magas dombokról brutál DH ösvények jöttek le. Zseniális pályák lehettek volna, ha valamiféle pályakitűzői perverzió nem rakja be minden pályába a 137-es pontot ami egy indokolatlan meredek aljára való letolást és feltolást jelentett. A 4.-nap különben is mumus. Nekem két éve ekkor tört el a kerekem, most pedig Ági is meg én is lediszkoztam a pályán. Áginak sikerült nem észre venni a térképen a pályában lévő X-et. Jómagam pedig sikeresen fogtam rossz pontot. Tamás azt mondta tökéletes pályát jött, és 2.-lett, ami azt eredményezte, hogy 2 perc hátránnyal rendelkezett a 2. után a vadászrajt előtt.
Utolsónap az élvezeté volt. A terep közvetlen a kemping felett helyezkedett el, számunkra jól ismert mind 4 évvel ezelöttről, mind pedig a tavalyi Plzeni kalandozásból. Kis szintemelkedés, iszonyatosan gyors utak, sűrű úthálózat. A pálya is véleményem szerint terep minden szépségét, és küzdését megadta, a végén pedig a befutó a klasszikus plzeni rámpával. Kegyetlenül tolta szinte mindenki, és a bringások mindig minden irányból érkeztek. A vadászrajtba csak Tamás és Bence fért be közüllünk. A pálya adta a hibázási lehetőségeket és kisebb hibákat szinte mindenki elkövetett. Ez a végén az eredményekből is látszott. Mondjuk a nap küzdelmét a női elit hozta ahol Marika Hara és Renate Paulickova végig fej fej mellett haladt a pályán és végül Marika Hara hozta el a győzelmet. Magyarok közül Tamásnak nem sikerült a Lengyelt megfognia, aki nyerte egyébként a napot és így Tamás H50-ben 3.lett, az elsőhelyet a „verhetetlen” svájci Raber Res hozta el aki véleményünk szerint így 53 évesen is simán odavágna a magyar férfi elitnek (jó lenne tudni mi a titka!). Bence a 7. helyet hozta el az ifiknél, ami nem is lenne rossz, a szépséghibája csak az hogy az az osztrák is előtte végzett akit 10-ből 8-szor megvert, az ő kategóriáját Kristof Bogár nyerte meg, akit bár Cedrik Bell nagy küzdésre szorított volna, de mivel a francia a 3. nap diszkózott, így a papírforma érvényesült. A junioroknál Martin Moser simán hozta el ismét a Plzeni bajnoki címet, Dani 5.-lett. Az elitet Lubomir Tomacek nyerte.
Az EH után kitörő taps fogadta a rendezőgárdát, tényleg kitettek megukért, de ez tőlük már megszokott. A pályák, a terepek az esti bulik a rendezés, mind-mind adják a Plzeni 5 napos sajátosságait. 2 év múlva újra lesz, ha tehetjük mi ott leszünk!
